A Ganoderma gyógygomba egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is annak ellenére, hogy korábban főleg a keleti gyógyítás egyik sarokköve volt. Ma már Magyarországon is az alternatív nyugati gyógyítás részévé vált. Hatását pedig számos tudományos tény támasztja alá.
A reishi gomba hatásspektruma rendkívül szerteágazó
Tény például, hogy a hatóanyagai gátolják a koleszterin szintézisét, vagyis csökkentik a koleszterinszintet. Emellett epidemiológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a Ganoderma gombát fogyasztók esetében szignifikánsabb kisebb számban fordulnak elő daganatos betegségek. Sőt, a gyógygomba hatóanyagai serkentik az immunrendszer működését, védőhatást fejt ki oxigénhiányos és reoxigenizációs sérülésekben is. A különleges összetevőknek köszönhetően a szervezetbe jutva a Ganoderma valóságos biológiai scanner-ként végigpásztázza a testet, és ahol egyensúlyzavar van, ott elkezdi kifejteni méregtelenítő, savbázis egyensúlyt szabályzó, immunrendszer serkentő, regeneráló hatását.
Ismerd meg a fő hatóanyagokat!
Szerves Germánium
Ez a hatóanyag nagyon erős antioxidáns hatással bír, csökkenti a szabad gyökök károsító hatásait, véd az elektromágneses terek negatív hatásától, javítja a sejtműködést, megszabadítja a szervezetet a nehéz fémek toxikus hatásától. Különleges hatásai közé sorolható a sejtek és szervek elektromágneses mezejének a növelése, ezáltal növelve azok életenergiáját. Ilyen értelemben a Ganoderma szerves germánium tartalma spirituális sajátosságokat hordoz, épp ezért használták keleten meditáció előkészítésére.
Polizaharidok
Az emberi testben az immunrendszerre kifejtett hatásuk jelentős, mivel növelik az antitestek számát, erősítve a szervezetet és potenciálva, annak öngyógyító működését.
Ganoderic esszencia
Megfiatalítja a szöveteket, optimalizálja a test funkcióit és fiatalságát, legyőzi a bőrbetegségeket és megszépíti a bőrt.
Terpenoidok
Erősíti az emésztőrendszert és felépíti az antigének által okozott allergiák elleni védelmet. Csökkenti a koleszterinszintet és aktiválja a sejtek atommagját.
Adenozin
Csökkenti a vérzsír szintjét, kedvező hatást fejt ki a vérkeringésre, megakadályozva a koleszterin lerakódását és a vérrögök képződését.
Micellium
A gomba titkos alkotóeleme, amely egy sajátos fehérje szerkezet, ennek köszönhető a gomba öregedés gátló hatása, megelőzve az öregkori elbutulást, frissen tartva a fizikai és szellemi funkciókat.
Fontos, hogy mindig kérd ki orvosod véleményét, emellett pedig ne terápia helyett, hanem annak kiegészítéseként fogyaszd!